„Isten segítsen bennünket haza!” – megrázó magyar nyelvű üzenetek egy kis lengyel templomban

Skoroszów pici falu Alsó-Sziléziában, Wrocławtól 43 kilométerre fekszik. A helyi közösség egy évtizede megrázó felfedezést tett. Templomuk festményei mögé rejtve magyar nyelvű üzenetet találtak, négy elhurcolt magyar zsidó asszony üzent a mának velük. A skoroszówiak nemrég nyilvánosság elé álltak a felfedezéssel, 

A titokra véletlenül derült fény. A falucska 1910-ben még a Porosz Birodalom része volt Katolisch Hammer néven, ekkor építették az apró templomocskát. Az ott elhelyezett, keresztutat ábrázoló festménysor keretei száz év alatt tönkrementek, és 2016-ban a helyi közösség úgy döntött, hogy felújíttatja azokat. A munkát Lech Taraszczuk helyi festő, szobrász és aktivista, valamint az akkori plébános, Jacek Tomaszewski irányította. 

A képeket sorban szedték le, és újíttatták fel egy közeli műhelyben. Mígnem a XIII. és XIV. stációs képnél szétszedésük után kiderült, hogy belsejükben feliratok vannak. Eleinte még abban sem voltak biztosak, hogy milyen nyelven szólnak. Betűnként jegyzetelték le őket, és próbálták megfejteni az értelmüket. Miután rájöttek, hogy magyar szövegről van szó, értesítették a közelben szolgálatot teljesítő magyar diplomatákat. Az üggyel eddig Gerencsér Tibor krakkói főkonzul, Nedeczky Sándor, Szesztay Ádám és Nagy Noémi wrocławi alkonzulok foglalkoztak. Ők fordították le a lengyeleknek a szövegeket, segítenek nekik a kutatásban, és járnak el a megemlékezésekre.

Közben egy másik vonalon is kutatást indítottak a falu lakói. Neves holokausztkutatók, Andrzej Strzelecki történész, holokauszt-túlélő és Anna Rytko, a Gross-Rosen Munkatábor Múzeum könyvtárosának segítségével sikerült adatokat szerezniük a magyarokról. Jelenleg ennyit tudni: 

Auschwitzba, majd a Gross-Rosen munkatáborba kerültek (ma Wierzchowice, korábban Hochweiler), ahol téglagyárban kellett dolgozniuk. A Vörös Hadsereg közeledtével 1945 januárjában az SS kiürítette a tábort, és a még élő, a menetelést bíró foglyokat gyalog Németország felé indították. 1944–1945 tele kemény volt, - 17 fok is előfordult, és mindent hó takart. „”

A „halálmenetbe” sorolt foglyok több mint fele elhunyt a hideg, az élelmiszerhiány, betegség vagy amiatt, mert agyonlőtték. Amikor tavasszal a front átvonult, és megindult az olvadás, a mezők és erdei utak mentén rengeteg holttestet találtak. Feltételezés szerint a négy magyar fiatal és erős lehetett, hogy mindezt túlélte. Ráadásul képesek voltak megszökni az evakuációs menetből, és az akkor már szintén kiürített, elnéptelenedett Skoroszówban még menedéket is tudtak találni maguknak. Az elhagyatott épületekben ruhához és élelemhez jutottak, de az időt a templomban megbújva töltötték. 

Annyit tudni még, hogy ekkoriban érkezett meg a környékre a lengyel hadsereg, és ketten biztosan megmenekültek. Egyikük visszatért Erdélybe, ahonnan elhurcolták, másikuk Izraelbe települt. Ő megerősítette később egy interjúban, hogy a Gross-Rosen munkatáborban dolgoztak, és megszöktek a menetből.

A holokausztkutatók egyik cikkében érdekes adat olvasható. E szerint a német lakosság egy része segítette a halálmenetekből megszökötteket élelmiszerrel és máshogy, és nemcsak Lengyelország mai területén, de még Németországban is. A falu mostani plébánosa, Stanisław Padewski atya szívügyeként kezeli a történetet. 

A XIII. és XIV. stáció Jézus levételét a keresztről, illetve Jézus temetését ábrázolja. A lengyelek most azt szeretnék, ha megtalálhatnák az esetleges leszármazottakat, és együtt emlékezhetnének velük. Azt is szeretnék, ha valamilyen korszerű technikával megismerhető lenne az időközben olvashatatlanná vált szövegrész. A templomban mindenesetre megtekinthetők a fatáblák az oltár mellett, és láthatók rajtuk a sokat szenvedők üzenete magyarul és lengyelül:

„Ebben a templomban jártak zsidó nők, akiket a németek lágerekbe tömörítettek, csak azért, mert a vallásuk zsidó volt. Ennek…  1944. V. hóban kerültünk a Gettóba. Onnan 1944. VI. hóban Auschwitzba, onnan 1944 október Hochweilerbe. Onnan az oroszok elől menekültünk egész gyalog Hocherweilerből Katolisch Hammerig 1945. I. 20-án hóban, cipő nélkül, gyermekek, nők, körülbelül 800-an. Ebből a tömegből megszöktünk, és itt maradtunk négyen. 

Név szerint: 

Weiss Mária, Kolozsvár
Ferencz Ilona, Nagyvárad
Ferencz Erzsébet, Nagyvárad
Radó Éva, Nagyvárad

Hungaria

Isten segítsen bennünket haza, Anyáink, férjem, gyermekeim, testvéreim legnagyobb örömére,

Amen.

1945. IV. 20.”
 

Nyitókép és fotók: Magyarország Főkonzulátusa Krakkó/Facebook